Bizonyára nagyon sokan emlékeznek még a jó néhány évvel ezelőtt sugárzott TV reklámra. A dolog minden bizonnyal az alkoholos befolyásoltság közben történő járművezetés elleni harc jegyében készült.
Egy rendőr megállít egy személyautót, és kéri a papírokat. Feltűnik neki, hogy a kocsiban ülő fiatalok, a vezetővel együtt igen jó hangulatban kis sörösüvegekkel hadonásznak. Á, most megvagytok – gondolta – és készül a szondáztatásra. A srácok eközben nevetve nyújtogatják ki az ablakon a sörösüvegeket: egytől egyig Schlossgold (itt majd hátha küldenek egy kis reklámpénzt a lapnak) tehát alkoholmentes sör. Gyakorlatilag a rendőr jól ráfázott, de azonnal feltalálta magát, és nekik szegezte az akkoriban divatos, fogós, ravasz kérdést: - Na és az izzókészlet?
Mi is ebben a lényeg? Hogy nem is az alkoholizmus az érdekes, hanem az, - ha nem sikerül így, majd elkapunk téged úgy! Nyugodj bele addig keresünk „okot”, amíg elkapunk!
Hát valahogy így van velünk most Európa, az EB (na nem az Európa Bajnokság, hanem az Európai Bizottság) , az IMF,és még sorolhatnánk az amerikai és más külhoni jóindulatú kritizálóinkat. Mi ez a nagy közérdeklődés? Mindenki minket elemez, boncolgat, kóstolgat, – és meg van győződve arról, hogy az ő módszereik nélkül kiszámolt jövőbeli eredményeink pocsékok lesznek, – tehát, - meg fogunk bukni. Magyarország volt, nincs.
Nézzünk vissza egy kicsit. Miért nem szeretnek minket, magyarokat? Mert, hogy nem, az biztos. És erős a gyanúm, hogy soha nem is szerettek minket igazán.
Először is ide jöttünk – ki tudja honnan – és letelepedtünk Európa egyik legszebb helyén, a közepén, hegyekkel körülbástyázva, folyók, kövér legelők, erdők, vadak, tehát a legkomfortosabb helyet választották őseink. A Kárpátmedence! Istenem, hát ez egy valóságos paradicsom. És megvetették lábunkat úgy, hogy ezer és ezer harcba kényszerítés után is itt vagyunk. Igaz, hogy kissé szűkösebben (minden értelemben), de élünk, és nem tágítunk, a magyar földet nem adjuk.
Egyáltalán kik vagyunk mi itt Európa közepén? Kik ezek – kérdezik évszázadok óta. Mai napig megfejthetetlen származású, bevándorlókkal keveredett, egy sehova nem tartozó, munkát szerető, szívós, konok egy népség, ezzel a senki által nem érthető nyelvvel? Ezek tudtak földet művelni, állatokat tenyészteni, harcolni, keresztény vallást vettek fel, államot alapítottak, – és az első perctől kezdve történelmet írtak, - sőt, intenzíven alakították Európa történelmét is.
Attila végigverte Nyugateurópát. Szerethették? Nem. István királyunk katolikus keresztséget adott a népnek, legyőzve az „ellenzéket!” Ez már akkor sem tetszett a korai Európának. Mátyás király uralkodása alatt fél Európa a mienk volt. Szerettek minket? Nem. Megállítottuk a tatárokat, törököket. Megvédtük a nyugatot. Szerettek minket? Nem. Odadobtak áldozatnak, vértnek, bástyának – aztán ők ültek a nyakunkra. Rákóczit szerették? Kossuthot, Széchenyit szerették? Nem. És a világháborúk? Az első után elszenvedett vereség és áldozat után még Trianonnal is sújtottak – a nyertes hatalmak egyhangú döntése szerint. Jól meg kell büntetni a magyarokat! Hadd tanuljanak a dologból, és ne ugráljanak itt a normális országokkal ujjat húzva. Az már nem is érdekes, hogy mi csak szövetségesek voltunk, biztos ami biztos a fél országot lekapcsolták rólunk. Szeretetből?
Alig álltunk talpra, és élveztük a néhány ”békeévet”, jött a második világégés. Persze a németek, azok szerettek minket. Olyannyira, hogy puszta szeretetből megint be lettünk áldozva a Don kanyarnál. És a világ leggyalázatosabb büntetését kaptuk: a győztes hatalmak ismét egyhangúan ítélkeztek, odadobva koncnak a kommunista Oroszországnak. És az oroszok szerettek minket? Nagyon. Mindent vittek, mint a piros ász. Még ami le volt betonozva azt is. Szeretetük jeléül 56-ban mégegyszer jól megtapostak minket: igazi lánctalpakkal, - majd adunk mi nektek szabadságot, semlegességet!
De nézzük más oldalról! Ennyi neves, Nobel díjas tudós – honnan nőttek ezek ki? Ennyi tehetség, feltaláló, művész, sportoló, egy ilyen kis országból? Nem érti a világ. Meg mertük verni az angolokat 6:3 –ra? Az olimpiákon (ugye az idén is) rendre az élen szerepelnek sportolóink? Polgár Judit veri a világot? Van Rubik Ernő, Béres József, Demján Sándor? Hát szerethető ez egy kis fura ország részéről? Aligha. Irigyelni lehet. Szidni lehet. Figyelik néha a sportközvetítéseket? Ahol nem centire, kg-ra, másodpercre vagy egyéb konkrétan mérhető értékelés szerint megy a játék, ott mindenhol ellenünk ítélkeznek. Vizilabda, kézilabda, foci – hol merik azt megtenni, hogy hazai pályán rendszeresen ellenünk fújnak? Csak nálunk. Látták az Intervízió ( az egyébként jó alacsony szintre züllesztett „dalfesztivál”) adásait? Ki szavaz ránk? Néha egy lengyel, vagy osztrák szavazat beesik. De a többi környező „baráti” ország”? No komment. Akárhogy nézzük – utálni, szinte kötelező minket. De szeretni nem – ahhoz túl tehetségesek vagyunk. Gyakorlatilag itt a szláv-germán bekerítettségben egy kicsit kilógunk a mezőnyből. Sehogy sem passzolunk a képbe.
De vissza az izzókészlethez. Az EU kedvéért akár kétszer-háromszor módosítunk költségvetést – akkor se jó. És ha még ötször módosítjuk akkor sem lesz az. Mert nem pont azt, és úgy csináljuk, mint ahogy azt Brüsszelben szeretnék. És addig fognak újabb és újabb ötletekkel jönni, amíg elő nem kerül az izzókészlet.
És ugye megint egy kicsit félnek az európai történelem alakítgatásunktól: ezek a magyarok megint másképp gondolják, és csinálják a dolgokat mint a megszokott „kezelhető” európai rend, - ez veszélyes. Ragályos! Mert terjed. Mert többen is átvehetik. (Egyébként már részben veszik is.) A napokban kielemezték, hogy 2013-ban oké, épp, hogy rendben leszünk, de 2014-ben aztán már biztos nem! És ezért most büntetünk, jön az elvonás.
Ez olyan, mint az óvoda. Pistike most azonnal kap egy pofont. Igaz, hogy ma nem verte meg a Józsikát, de holnap hátha megveri. Durr neki!
Csinálhatunk mi itt akármit, most megmondták.” Magyarország az unió leszakadó, sikertelen országai közé tartozik”. Szerintük. Sok mindent túlélt ez a nép. Ezt a nehéz gazdasági helyzetet is túl fogjuk – túl kell – élni. Bár az EB megítélései, előrejelzései nem tévedhetetlenek, de arra kitűnőek, hogy hangot és erőt adjanak azoknak, akik első pillanattól kezdve a jelenlegi kormány leváltásán ügyködnek. A hangot felerősítik a külföldről érkező, állandóan negatív véleményeket harsogó, elvileg magyar származású jóakarók, és támogatók - természetesen kizárólag javító szándékkal. De gondoljunk vissza: annyiszor, és annyi idejük volt már a támogatottjaiknak, hogy ezzel az országgal valami jót csináljanak országlásuk idején. Jólétet, békességet. Miért nem akkor igyekeztek ennyire? És ha akkor nem ment, akkor most majd mitől menne nekik? Nem sorstalanok: hiteltelenek. Sajnos a jólét, békesség – az nekik nem program. Csak a hatalom, és a hatalom megszerzése.
A kormány csinálhat most itt akármit, mindig úgy jár mint az egyszeri kisnyuszi. Van rajtad sapka? Igen? Akkor nesze egy pofon. Nincs rajtad? Akkor most azért kapsz egyet. Szerencsére még állják a pofonokat.
A végén azért titokban bevallom, két alkalom volt, amikor szeretett minket a világ. 1956 és 1989. Ez még úgy kikívánkozott. Minden esetre kicsit tegyük félre a borúlátást, nézzünk reménykedve a jövő, és az ünnepek elé. Boldog Karácsonyt!
2012.