/ Az F-dúr, és az Esz-moll pártfüggetlen…/
2003-at írunk. Remek. Egyszerűen elképesztő, és falrengető, hogy a sok port felkavart választási cirkuszok utáni kis uborkaszezonban ügyet, sőt szépen ügyesen burkolva politikai ügyet lehet csinálni egy utcazenélési fesztiválból. Ráadásul egy tök téves feltételezés alapján…
Mert ugye mi szerencsétlenek Magyarországon élünk.
A világ minden táján megállnak az emberek egy utcai muzsikus produkció előtt, hallgatják, van aki ránéz és tovább megy, van aki marad, és néhány kellemes percet eltölt a zenehallgatással. A kritika annyi, amennyit a járókelő gyülekezet mutat: sokan vannak, vagy kevesen, a számok után tapsolnak vagy nem. A dolog ennél nem több, utána mindenki hazamegy, a zenész is, a hallgató is és az élet megy tovább.
De nem nálunk, a napfényes, bizakodó, és felettébb jókedvű kis „európai” hazánkban.
Itt az esemény története nem ér véget a program befejeztével, hanem kezdődik a színfalak mögötti kutakodás, az összes olyan mellék körülmény felderítése, melyekbe esetleg bele lehet kötni. Vélni, kitalálni valamit, és utána zenei alapon megtámadni egy profi csapatot, ez minimum egy téves, nem túl jóindulatú megközelítés.
Hogy mikor, ki, és mibe köt bele az nekünk teljesen mindegy, az a lényeg, hogy a másikat jól járassuk le, de legalábbis kreáljunk valami „kabátlopás” ügyet, és nézzük meg, hogy majd hogy mászik ki belőle.
Mert ugye az nem vitás, hogy a „támadott” fél minden reakciója ezután más „védekezéssé” degradálódik. Még ha igaza is van.
Magyarországon még ember olyat nem talált fel, ami mindenkinek tetszene.
Bármilyen legkisebb közösségi egységre lebontva lakosságunkat, ami az egyik felének jó és tetszene, azt a másik fele biztos, hogy lepocskondiázza, minek az, és mennyibe kerül?
A szembenálló felek előjelei (támadó és védekező) természetesen aszerint változnak, hogy éppen milyen ügyről van szó, melyik táborhoz tartozik az, aki az egészet kitalálta. Ha pedig ezen az alapon osztályoz és kritizál, akkor legalább előtanulmányt kell végezni!
Ennyi kis kitérő után térjünk vissza az utcazenélésre.
Először is mi nem hagyjuk, hogy az utcai zenélés sikerét maga az utca közönsége ítélje meg: nem, majd mi segítünk! Lehet, hogy ellenzéki ármánykodás! Hívatlan prókátorként megjelenő újságíró és fotós megformálja a szöveges és képes véleményét, majd ezt országos napilapban /Magyar Nemzet/ közzétéve tudatja mindazokkal akik saját maguk az utcán esetleg hallották az előadást: emberek, amit hallottatok az nem az volt! A veszélyesebb oldala a dolognak, hogy az ő véleményformáló véleményük eljut a lap többi olvasójához is, (Speciel hozzám is, mert én is olvasom ezt a lapot.) akik nem voltak ott, és készpénznek veszik a Magyar Nemzet-ben olvasottakat. Nem is gyanítják, hogy honnan fúj a szél!
Sajnos, az egészben az a legdurvább, hogy az újságíró és a fotós a lap részéről határozott céllal lett kiküldve:(nevezetesen az én produkcióm helyszínére, a Westend City-hez,) a „támadási” stratégia szerint tessék alkotni egy jó kis negatív cikket, hiszen a „másik” oldalt feketítjük éppen.
Igy lett a több évtizede játszott Express slágerekből az újságíró szerint „lakodalmas” hangulat, a Roland RD-700-as szintiből egy másodosztályú zongora, a szaxofonosunk varázslatos módon egyedül alkotott fúvóskórust. ( Ezt az egy trükköt azért elmagyarázom: a szintetizátor „jobbkeze” fúvóskórust játszik, és a tetején megszólaló igazi natur szaxofon hangja az egész kórust „élővé” teszi. Ezt szegény újságíró nem tudhatja. De ha megkérdezné…)
Fontosnak tűnt közölni, hogy a 60. Születésnapomon a valamelyik bulvárlapban lejött fényképeken is szereplő 150 felköszöntőből pont ki volt az a két prominens személy, akik talán per pillanat nam kormánypártiak. Akik miatt mi most „politikailag” támadhatóak lettünk, kizárólag a cél érdekében. 150-ből kettőt? És ez azonnal Magyar Nemzet téma? Lehet, hogy több is volt, - én nem politikai hovatartozás szerint barátkoztam már évtizedekkel ezelőtt. A meghívottakat sem kérdeztem meg, hogy melyik párttal szimpatizálnak! Egy születésnapon kit érdekel, hogy hogyan alakult a politika mára? Hogy jön ez ide? Tehát ők lehettek az iromány eszmei beindítói.
Az ominózus cikkhez járt egy „koncert” fotó is Gondosan kiválasztva az, amelyiken a környékbeli hajléktalanok táncolnak, Solymos Tóni meg a háttérben zenél. Nem rossz. Degradáljunk egy kicsit! Nem lehetett kis munka addig sürgölődni, ( láttuk, ahogy csúszott mászott a fotós a steril flaszteron a perspektíva érdekében) amíg úgy sikerült a képet komponálnia, hogy az ott körben álló többi ember ne látszódjék. Ahogy azok tapsoltak, hogy hányan voltak, és hogy mennyire jól érezték magukat, az momentán nem tartozott a küldetés tárgyához.
Ennyit a tárgyilagos, hozzáértő, jóindulatú , pártatlan (!) sajtó méltatásról.
Egyébként az utcai zenélés nem új találmány, tényleg a világ rengeteg nagyvárosában láttam már ilyet. Annak örülök, hogy itt most Budapesten nem amatőrök, képzetlen „népzenészek” vagy csövesek muzsikáltak az utcán, hanem egytől egyig profi „öreg” rókák, a főváros 8-10 frekventált pontján, akiknek nem most és nem az utcán kellett befutniuk és bizonyítaniuk.
És nem az éhesen tátongó gitártok volt fő motiváció, mint megélhetési forrás.
Ha pedig a Magyar Nemzet esetleg az egészben egy baloldalt támadó felületet vélt felfedezni, akkor ne a zenét, a zongorát, és a szaxofonosomat értékelje le, mert az általunk játszott zene se jobb, se bal, nem hamis, - hanem őszintén , pártállásra való tekintet nélkül csak a közönség szórakoztatására irányul. Most totál mellélőttek! Más célpontokat kell keresni. (Talán mint ötlet: Pa-dö-dö???)
Kár. Kár az egészért, hogy erről beszélni kell.
Nem védekezünk. Ha a Magyar Nemzetnek aznap ez volt az egyik fő problémája, lelkük rajta. Én továbbra is szeretem őket!
2003.
Ezt a cikkemet most, 2019-ben újra megtaláltam, és így közzé is teszem. Újra van Magyar Nemzet! Hajrá!