Back to top

Solymos Tóni trió

Solymos Tóni trió

A 30, 45, 50, vagy 60 perces zenei produkció az Express Zenekar énekes, gitáros  frontemberének, Solymos Tóninak a  műsora. Előadásra kerülnek az egykori 70-80-as évek nagy Express slágerei, természetesen a mai hangzásvilággal, és nagyon jó hangulatú színpadi produkcióként.  A Trió tagjai Tónin kívül Magyar Csaba, az Express Zenekar kitűnő zongorista, orgonista szintetizátorosa, zeneszerző, és nagyszerű énekes, és Bratka Borika. Ő Magyarország jelenleg magasan legjobb női szaxofonosa, Esz-alto szaxofonon játszik, valamint természetesen ő is énekel. Az élő zenélést és éneklést alátámasztja egy dob-basszusgitár zenei alap, melyet Silye Attila (bassgitár) és Kangyal Ferenc (dob), élő felvételen játszottak Körmendy Péter Stúdiójában.

A zene természetesen full élő hatású, mert a helyszínen a briliáns hangszeres játék a 3 énekhanggal és a ritmus alappal teljes mai zenei élményt biztosít.

Ez a formáció 2001 óta működik, és óriási sikerrel játssza a felejthetetlen slágereket: Jöjj hozzám, Ne félj semmit, Tapsolj ma nevetve, Véletlen, Oh egy kis csók, Sosem elég, Szállj szállj madár, a Harmonikás és még sorolhatnánk, hiszen az Express Zenekar a 356 rádiófelvételéből,  8,5 millió példányban eladott arany és platina lemezeiből igazán bőséges slágerválasztékot vonultat fel.

Az előadások hangulata kezdettől a végéig fantasztikus, a közép és idősebb korosztály fiatalságát idézi. A fiatal közönséget meglepi az előadásmód, a hangzás modernsége, a dallamvilág, és azonnal beazonosítják a gyerekkorukban hallgatott zenét.

Minden kisebb és nagyobb rendezvényre ajánljuk műsorunkat, a siker miden esetben biztosított, és referenciaként bárhonnan lehet véleményt kérni, az összes tudnivalót, információt Dudás Zoltán szervező menedzserünktől megkapnak.