Talán sokan emlékeznek rá, létezett valamikor nagyon régen, a nagy világégés után egy ország, Futbólia, mely ronggyá verte a világot előbb rongylabdával, aztán egyszerűbb bőr focikkal, végül már majdnem profi stoplis cipőkkel. Komoly tudós elemzések végül is megfejtették a rejtélyt: épült a haza, de sokáig rengeteg grund maradt üresen. Okos telefon és tablet nem lévén a gyerekek lődörögtek a grundokon – mit csináljunk, mit csináljunk? Hát focizzunk. És nekiláttak focizni. Évtizedeken át. Egyszerű magyar nevek, Kocsis, Puskás, Lantos, Bozsik, Buday, Hidegkuti, és még néhány százan,
hamar kinőttek a mezőnyből. A századforduló óta működő patinás hazai csapatok lecsaptak rájuk, a jobbakat egy helyre – persze a szocializmus elvei alapján szigorúan amatőr módon – lassan szerelést, pályát, lakást, autót, állást (sportállást – tudjuk mi volt az…) fizetéssel. A „főállás” természetesen a foci maradt. Edzés után a Pipacs nevű kultúrhivatal a belvárosban, ahol kizárólag a másnapi taktikáról esett szó. Legtöbbjük nyugati csapatoknál kötött ki. Csodálták őket, arattak a világban.
De aztán Európában mindenhol is jött az ébresztő. Az újjáépítéssel, egy kis Marshall segéllyel hamar felálltak. Lesték tőlünk a labdatechnikát, de nem értették. Grundjuk nem lévén, sziszifuszi tudományos edzésekkel elkezdték tanulni a valódi profi focit. Hosszú évek alatt utólérték, majd megszorongatták a mi hibrid „amatőr-profizmusunkat.” Ne ragozzuk tovább, minden dicséret a szoci módon is kinőtt néhány szenzációs focistánknak, de egészében oda jutottunk, hogy már csak a kis gyerekeinktől várhatjuk az újabb csodát. Természetesen ahogy lazult a politikai helyzet, legjobb játékosainkat a legnagyobb nyugati csapatok hamar megvették, és itthon meg maradtak a „nem annyira” jók. Ettől egy picit visszaesett a játék, a népszerűség, az eredmény – de a remény hal meg utoljára.
A valódi bőrlabdával játszandó foci helyett most előtérbe került a virtuális „nagypályás politikai foci.” Ez sem kevésbé érdekes, mint az igazi! Sőt! A körülmények már nem amatőrök. Nagyon is profik. Nagy pénzekért játszanak. Igazolt és igazolhatatlan pénzforrásokból. Vannak csapatok. NER. Összefogás. Egyetértés. Rosszabbik. KDFC és sorolhatnánk. Egyelőre évek óta a NER vezeti a bajnokságot. Több ponttal. Az ellenfelek időnként összejönnek egy kis taktikai értekezletre, és matekoznak. „Ha összeadjuk a többi összes csapat pontjainak számát, akkor jobbak vagyunk mint a NER!” Csak hát ez a fociban nem megy. Végül is mindig 2 csapat marad a pályán, a maga pontjaival. Az az ötlet is felmerült a hozzá értőknél, hogy össze kéne állni a többi csapatnak, többen lennének, és a szurkolók is. De egy pályára 11 ember ellen nem mehet fel 66. Ha a 66-ból kiválasztanák a 11 legjobbat, az meg azért nem megy, mert úgy utálják egymást, hogy inkább hazaviszik a labdát, minthogy leadnák. Marad a csapatonkénti megmérettetés. De azért hajtanak piszkosul. Cseleznek. Támadnak, erősítik hol a bal, hol a jobb széleket. Vannak remek Jolly Joker játékosaik, akik mindig bent vannak a kezdőben, de eddig még sehol nem váltak be. De nagy nevek, - majd egyszer jók lesznek valamire. (Ja, a port majd el kell verni valakin a vereségek miatt). Szerződtetnek nagy külföldi segítőket. Gyorsan megszokják a pörköltöt és a pálinkát, aztán tanácsadóvá válnak. Fő tanácsaik közül az a pont a leggyengébb, miszerint elmondanák, hogy miként kell nagyon jól focizni. Erőteljes képzést adnak viszont a játékosoknak, hogy kell a NER játékosait lerúgni, fellökni, elgáncsolni, a vezetőiket rumlis ügyekbe zavarni, megbuktatni, leváltani. Aztán hazamennek, és otthon ők maguk is megbuknak. Mennek az átigazolások, helyezkedések, így se jobb. Mennek a cserék a posztokon, így se jó. Kellenének jó kis genderek, - majd azt hiszik, hogy idejövünk gyenge nőkkel, közben kiderül, hogy a szoknya alól kilóg a stukker. Persze ez még csak utópia. Most egyelőre megy a játékosok kirúgása, csábítása, megvétele, eladása. Közben a bajnoki meccseken megint csak a NER nyer. Persze megvan a magyarázat. Száraztésztát esznek. Tiszta fehérje. Még a szurkolóknak is ezt adnak, hogy nekik szurkoljanak. Oké, de mit adnak például az Összefogás SC-nél? Igéreteket. Tejből-vajból folyó Kánaán. A Benta partján ledugunk egy botot, és holnapra narancsfa lesz. Részt vesznek az országos „körforgalom” akcióban. De mint tudjuk ez egy nehéz ügy. Három kórházat és három stadiont fel lehet építeni előbb mint egy körforgalmat. Persze, mert ott körbe kell betonozni, és sose tudjuk, melyik az eleje és melyik a vége. Csak spekulálunk, - az ilyen bonyolult dolgokat előbb fejben meg kell fejteni. A szurkolókat magukhoz édesgetni lám a körforgalom sem elég. Ha én lennék a kapitány, tudnám ,hogy kell híveket, odaadó drukkereket szerezni. Ingyen sör!!! Csak nehogy valaki lenyúlja az ötletemet, ezt én találtam ki. (ha-ha)
Az Egyetértés csapat meg kitalálja, hogy az utcán kell népszerűsíteni a focit. Zászlók, táblák, dalolás, vonulás, a rávalót a koldusok miniadományaiból legálisan fedezik. Ha egyszer a nép szereti a csapatot! Csak végre egyszer egy döntetlent játszanának. Meglesz ez gyerekek. Hiszen már elvileg így is nyertesek vagytok. Amíg az állam az általatok nyújtott focira pénzt ad, addig lehet népszerűsíteni magatokat. Várjál! Most mondta a Tanácsadó, hogy ez nem is jó! A szurkolóink jobban szeretik, ha a NERt direktben szidjuk! Gyerünk! Hülyék! Korruptak! Csalnak! Lopnak! Lefizetik a családokat! Külföldre zavarják a játékosaikat! Ez ám a harc! És be fog jönni. Na jól van, eddig egyszer sem jött be, de majd… Rájön a nép. Azt hiszik, hogy mindig csak a jobb erőnléttel, a jobb technikával, meg a jobb taktikával lehet nyerni? Nagyon tévednek. Majd a Rosszabbik, a KDFC, a Diskurzus FC kiküldi az embereit külföldre. Majd ott elmondják, hogy milyen rossz a hazai foci. Aztán onnan megmutatják, megmondják, hogyan is kell itthon focit játszani!
Minden esetre befejezésként egy nagyon idevágó, és aranyos történetet mesélek el:
A nem túl sikeres focicsapat edzőjétől kérdezi a riporter:
- Mondja, mitől van, hogy mostanában nem túl jók az eredményeik?
- Hát kérem, játszunk otthon – kikapunk. Játszunk idegenben – kikapunk. Egyszer valaki azt mondaná meg, hol a francba kéne játszanunk, hogy egyszer végre nyerjünk?!